Joomla 2.5 Slideshow created by users based hosting reviews hosing guide and ratings.

top003

top0003

evaeu

elevenpark logo 1

 

OCSIZenekarai: Yellov Birds, Syncom, Woods, Tűzkerék, Kex, Neoton Familia  1966-ban megalakították első iskolai zenekarukat társaival, majd 68-ban első fellépése az Uránia moziban volt,egy iskolai rendezvényen,ez a zenekar, a Yellov Birds volt, majd tagcseréket követően létrejött a Syncom,öcsit menesztették,majd később megkeresték mégis zenéljen velük.A woods együttesben énekelt,mert gitárosuk volt,Innen Rusznák Ivánékhoz igazolt, ahol vokális zenét játszottak, majd 1971-ben került a Tűzkerékhez, Radics Bélához./ hónapot zenéltek együtt.Ezután következett a Kex,akikkel az Egyetemi színpadig is eljutottak,a szakma legnagyobbjainak játszottak nagy sikerrel,és ezt követően egyre följebb ívelt a pályájuk.Majd egy Baleset következtében,ami az orgonistát érte, fölbomlott a zenekar.Ekkor Öcsi úgy gondolta fölhagy a zenéléssel,eladta a gitárját is.Nagy fájdalmat okozott a Kex felolszlása hiszen rengeteg energiát fektettek a siker érdekében a munkába.Amikor már túl volt a traumán, megkereste a Woods zenekar, akik a kor divatos nótáit adták elő, populáris zenét játszottak. Nem mondott nemet.

 

A Woods ügyeit intézte az ORI-ban éppen,mikor hallotta,hogy Galácz Lajos kilép a Neotonból, hogy a helyébe kerüljön, szerinte lehetetlen volt, éppen ezért még a felesége bíztatására sem beszélt Pásztor Lacival,de viszont Jakab Gyurit ismerte régebben,akit föl is hívott,meg is lepődött a reakcióján,mert azonnal áthívta magához.Nem sokkal később már Pásztornál ültek,magnóról hallgattak meg egy pár reklámzenét,amit akkor rögzítettek,és azt mondták,legyen türelemmel,értesítik majd hogy kell e a zenekarba.Éjjel nappal tanulta a Neoton dalokat, hisz ha őrá esik a választás,azonnal színpadra kell állni.Nem sokkal később Pásztor Laci telefonon kereste, majd behívták az ORI-ba.Próbára invitálták.2 nap múlva megtudta ő a Neoton új Basszusgitárosa! Úgy Érezte kihúzták a lottó ötösét :-) 25326 gallery big images 191978 elején került a Neotonhoz.ebben az évben február 16.-án volt az első közös fellépésük Pécsett.Majd jött az első közös lemez, a Neoton Disco,amit saját bevallása szerint bukásnak könyvelt el..Történt ugyanis hogy az egyik szám basszus kiséretét nem tudta megfelelően eljátszani,úgy gondolta ezek uán mehet, és itt történt egy újabb csoda, Jakab Gyuri énekelte volna a Keep on running című slágert,ahogy zongorázott Gyuri, Öcsi elkezdett énekelni,gyuri közölte vele,ő fogja énekelni a dalt, így sikerült első szólószerepéhez jutnia, Gyuri nem kis önzetlensége árán.Stabilizálódott a helyzete.Majd később ketten énekelték a nagy sikerű Santa Maria számot, nagyon sokáig kettejük együtténeklése határozta meg a Neoton hangzást.Később szóló számokat is énekelt, amik nagyon nagy sikert arattak.Ilyen volt a Na na nagyfiú,Minek ez a cirkusz, Védőháló nélkül.Az utobbi kettő,címadó dala volt az éppen aktuális Neoton Familia lemeznek.

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Bővebben